Bagodvitnyéd

Szent Pál templom

Bagodvitnyéd a 76-os úton Zalaegerszegtől 11km-re, nyugati irányban található. A valamikori Szentpál falunak nevét adó plébániatemplom a XIII.század közepe táján épült (valószínüleg....).

Sok helyen találkozhatunk kör alapú fénytemplommal - itt is ráismerünk erre. Először bizonyosan ez a rész készült el, majd jóval később kezdődtek a ráépítések. Kerek hajója, kívül lizénákkal tagolva, nyugat felé nyíló kapuzat nyomaival, belül a Nyugat-Dunántúl téglaépítészetében gyakori módon - csúcsíves fülketagolással.
A templom keleti apszisát utóbb lebontották, csak alapfalait sikerült feltárni. Ennek helyén 1755-ben barokk hajót építettek, keleti homlokzatán karcsú toronnyal. Így a kerek templom maradványa lett a barokk szentély záradéka.
Az 1860 óta használaton kívűl maradt templom időközben rommá vált, helyreállítása a közelmúltban történt.

Térkép

Alaprajz

 
Vissza a nyitólapra