Dr. Hulda Regehr Clark
A rák megelőzése és gyógyítása
Hulda R. Clark
immár több kiadást megért alapművének, a
Meggyógyulhatsz című könyvnek első hazai
megjelenése (2005) óta több ezer magyar olvasó
ismerkedett meg a kutatónő elképzeléseivel, illetve
több tucat magyar orvos és természetgyógyász
alkalmazza praxisában a Clark-terápia elemeit. Ennek
köszönhetően már Magyarországon is szép számban
gyűlnek a visszajelzések és esetleírások, melyek a
kutatónő módszereinek eredményességét támasztják
alá. A tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy
amennyiben valaki figyelembe veszi és alkalmazza a Hulda
R. Clark könyveiben leírtakat, és emellett a
megbetegedések hátterében álló lelki okokat és
konfliktusokat is rendezi, azokat meg-, illetve feloldja,
akkor már igen sokat tett a gyógyulásáért. A szerző
legújabb művében tudományos részletességgel vezeti
le a rák, valamint más betegségek kialakulásának
testi okait és gyógymódjait. A könyvből többek közt megtudhatjuk: Mi is a rák-komplex (azaz egy több összetevőből álló, rákot okozó csoportosulás), hogyan alakul ki a daganat, és hogyan lehet megfékezni az áttéteket, hogyan lehet megelőzni és gyógyítani a rákot, hogyan lehet erősíteni az immunrendszert, hogyan lehet szennyeződésmentes ivóvizet beszerezni, milyen összefüggés van a rák és az élősködők között, és hogyan tudunk védekezni azok ellen, miben tud segíteni egy tájékozott fogorvos, hogyan ajánlott használni a zapper nevű bioelektronikai készüléket, milyen gyógynövényeket és táplálékkiegészítőket javasolt szedni, milyen receptek, tisztítókúrák segíthetnek a gyógyulásban, hogyan lehet otthonunkat vegyszermentessé tenni, honnan szerezhetők be biztonságos termékek. A könyv sok-sok év kutatásának összefoglalója (720oldal). Azoknak ajánlom, akik helyén tudják kezelni a dolgokat. |
||||
DVD
melléklettel Kiadó: LEVITER Kft. Ár: 4.950,- Ft + postázási költség. Személyes átvétel lehetséges a METRO Örs Vezér Tere végállomásánál. Rendelés: Molnár János vagy pedig a kiadónál |